Narancsdzsem recept

narancs

Hozzávalók:

  • 2,5 kg narancs
  • 1 kg kristálycukor
  • 2 db citrom
  • 4-5 kávéskanál citromsav
  • 2 dl víz

Narancsdzsem elkészítése:

A gyümölcsöket jó alaposan megmossuk (akár egy éjszakára be is áztathatjuk), majd egy szűrőben lecsöpögtetjük. Két narancs és egy citrom héját lereszeljük és meleg vízbe áztatjuk, majd a vizet többször is cseréljük rajta. Közben eltávolítjuk az összes narancs héját, lehetőleg az összes fehér, kesernyés résszel együtt. Ezután a narancsokat gerezdekre bontjuk, majd felkockázzuk (a gyümölcsök méretétől függően minden gerezdet két-három darabra vágunk, amit célszerű egy edény fölött megtenni, hogy a narancsok leve ne vesszen kárba), közben a magokat is eltávolítjuk. Az áztatott, reszelt gyümölcshéjat lecsöpögtetjük és a narancsdarabokhoz adjuk. Kevés vizet öntünk rá, majd a gyümölcsös keveréket feltesszük főni és időnként megkeverve, kezdetben nagy lángon, később közepes lángon a forrástól számított kb. 30 percig főzzük. Ezután fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, a citromok levét, és annyi citromsavat, hogy enyhén savanykás ízt kapjunk, majd állandó keverés mellett (vigyázva, hogy le ne égjen) még addig főzzük, amíg a dzsem kelő sűrűségű nem lesz (kb. 30-40 perc). A dzsemfőzés befejezése előtt végezzünk szilárdulási (kocsonyásodási) próbát. Az elkészült narancsdzsemet még forrón üvegekbe töltjük, majd az üvegeket légmentesen lázárjuk és száraz dunsztba rakjuk. Miután az üvegek teljesen kihűltek, hűvös helyre tesszük, és fogyasztásig ott tároljuk. Ebből a mennyiségből kb. 3 db 580 ml-es üveg dzsemünk lesz.